Hajdúhadházi szegregációs ügy

Hajdúhadház egy 13 ezer főt számláló, kelet-magyarországi település. A hajdúhadházi önkormányzat fenntartásában két általános iskola működött, a Bocskai István Általános Iskola és a Dr. Földi János Általános iskola. A Bocskai István iskola három feladat-ellátási helyen működött. A központi épület a Szilágyi Dániel utcában helyezkedett el, amelyben emelt szintű nyelvoktatást, illetve két tanítási nyelven folyó oktatást kínáltak. A Rákóczi utcai iskolaépületben a sajátos nevelési igényű tanulókat oktatták, továbbá cigány kisebbségi oktatást is szerveztek. A harmadik, Kossuth utcai iskolaépületben kisebbségi oktatást és informatika oktatást biztosítottak. A Földi János Általános Iskola központi iskolája a Jókai utcában, két további iskolaépülete pedig a Szabó Gábor és a Dr. Földi János utcában volt, mindkettőben cigány kisebbségi oktatást nyújtottak.
A CFCF 2006-ben közérdekű igényérvényesítés keretében keresetet nyújtott be Hajdúhadház önkormányzatával és az általános iskolákkal szemben. A CFCF keresete szerint az iskolák központi épületében meglehetősen alacsony volt a roma tanulók aránya (28, illetve 22 %), míg a többi iskolaépületben elérte a 86, illetve 96 %-os arányt is, két iskola pedig homogén cigányiskolaként működött. Mindkét általános iskolában a központi épületek felszereltsége sokkal jobb volt, mint a többi épület ellátottsága, amelyekben nem volt tornaterem, könyvtár, informatikai terem vagy egyéb szaktantárgyhoz kapcsolódó osztályterem.

A roma gyerekek aránya a hajdúhadházi iskolákban:

 

Bocskai István Általános Iskola

Szilágyi Dániel utcai

(központi épület)

Rákóczi utcai

Kossuth utcai

Roma gyerekek aránya

54%

28%

96%

86%

 

Dr. Földi János Általános Iskola

Jókai utcai

(központi épület)

Szabó Gábor utcai

Dr. Földi János utcai

Roma gyerekek aránya

32%

22%

100%

100%

CFCF keresetében annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy az alperesek jogellenesen elkülönítették a roma tanulókat a nem roma tanulóktól iskolai épületek szintjén, valamint közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak velük szemben azzal, hogy alacsonyabb minőségű oktatást biztosítottak a roma iskolákban tanuló diákoknak, mint a székhelyépületben tanulóknak. A CFCF jogkövetkezményként kérte az alperesek deszegregációs intézkedési terv végrehajtására kötelezését, továbbá hogy az alperesek nyilvánosan fejezzék ki sajnálkozásukat a roma tanulók megkülönböztetése miatt.
Az elsőfokú ítélet (2007)
A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2007. május 2-án meghozott ítéletében a felperes perbeli legitimációjával kapcsolatban kimondta, hogy a CFCF olyan társadalmi szervezet, amely jogosult pontosan meg nem határozható számú személyek egyenlő bánásmódhoz fűződő jogának sérelme esetén személyiségi jogi pert, vagy az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt közigazgatási eljárást indítani.[1] 

A helyi cigány kisebbségi önkormányzat és roma szülők egy csoportja tiltakozását fejezte ki a CFCF eljárása ellen, és felszólította keresete visszavonására. A bírósági eljárás során ugyanakkor fény derült arra, hogy a szülők aláírását az önkormányzat előre legyártott nyomtatványokon gyűjtötte, valamint a kisebbségi önkormányzat elnöke a CFCF mellett tanúskodott, szemben a kisebbségi önkormányzat egy másik tagjával, aki az eljárás során az önkormányzatot támogatta.

A megyei bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a közérdekű igényérvényesítésre jogosult szervezet a jogsértéssel érintettek - tehát a potenciális áldozatok - hozzájárulása nélkül is, saját jogán jogosult az eljárás megindítására.A bíróság tehát elismerte a CFCF perbeli legitimációját, amely attól függetlenül illette meg, hogy az eljárást ellenezte néhány érintett roma szülő, illetve a kisebbségi önkormányzat. Precedens jelentősége volt annak is, hogy a bíróság közoktatási szakértőt rendelt ki az egyes iskolaépületekben tanuló gyerekek etnikai hovatartozásának megállapítására, ezzel mintegy elismerve a percepción alapuló etnikai adatgyűjtés szükségességét.

A megyei bíróság a kirendelt közoktatási szakértő számára a következő módszer alkalmazását írta elő a tanulók etnikumának meghatározására: látogasson meg minden osztályt a perbeli iskolákban, dolgozzon együtt a helyi cigány kisebbségi önkormányzattal, munkájába vonjon be szociológust szakértőként, a szükséges adatokat az iskolák igazgatóitól és a CKÖ-től szerezze be.

A közoktatási szakértő egy listát kért az iskolaigazgatóktól, ezen szerepelt a tanulók neve mellett lakóhelyük is. Ezt követően minden gyermekhez egy számot rendelt hozzá. A listát átadta a kisebbségi önkormányzat képviselőjének, aki a listán szereplő gyerekek közül azonosította az általa cigányként ismert gyerekeket. A közoktatási szakértő tehát a tanulók etnikumának meghatározásakor a helyi (választott) roma vezetők ismereteire támaszkodott. Miután a CKÖ azonosította a roma gyerekeket a listán, a gyerekek nevét törölte, vagyis a listán már csak számok szerepeltek, így a közoktatási szakértő már egy anonimizált listát kapott. Ezzel az eljárással a közoktatási szakértő a nélkül kezelt percepción alapuló etnikai adatokat, hogy a gyerekek személyiségi jogait megsértette volna.

A fentieken túl a megyei bíróság ítéletében azt is hangsúlyozta, hogy a jogellenes elkülönítésért való felelősség megállapíthatóságánál nincs jelentősége annak, hogy a szegregáció aktív és szándékos, avagy mulasztásban megnyilvánuló magatartás eredményeként jött-e létre.

A megyei bíróság nem fogadta el azt az alperesi védekezést, miszerint a roma gyerekek iskolai szegregációjának történelmi hagyományai vannak Hajdúhadházon, s így az elkülönítés nem az alperesek szándékos magatartása révén jött létre. A bíróság szerint az sem szolgálhat az alperesek kimentéséül, hogy az elkülönítés megszüntetésének pénzügyi akadályai voltak, vagy hogy a szegregált iskolákban egyúttal cigány kisebbségi oktatást is biztosítottak. A megyei bíróság ugyanis arra is felkérte a kirendelt közoktatási szakértőt, hogy vizsgálja meg, vajon indokolja-e a kisebbségi oktatás a roma tanulók fizikai elkülönítését. Az Ebktv. 28. § (2) bekezdése szerint ugyanis a kisebbségi oktatáson alapuló elkülönítés akkor jogszerű, ha az oktatást a szülők kezdeményezésére és önkéntes választása alapján szervezték meg és az oktatás célja indokolja az elkülönítést. A közoktatási szakértő azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kisebbségi oktatás nem a szülők önálló elhatározása alapján szervezték meg, így a szegregált módon megszervezett kisebbségi oktatás nem volt jogszerű.

Az oktatás minősége tekintetében a bíróság ugyancsak a kirendelt szakértő véleményére támaszkodott. E szerint nem minden oktatási szolgáltatás volt elérhető a melléképületekben oktatott diákok számára (pl. könyvtár, tornaterem). Ennek alapján a szakértő minőségbeli különbséget talált a központi és a melléképületekben oktatott tanulók számára biztosított oktatási szolgáltatások között.

A bíróság kötelezte az alpereseket a jogsértő állapot megszüntetésére 4 hónapos határidőt adva számukra az ítéletben egyébként konkrétan meg nem határozott deszegregációs intézkedések megtételére (bár a CFCF arra kérte kötelezni az alpereseket, hogy dolgozzanak ki közoktatási szakértő segítségével egy deszegregációs tervet, majd azt hajtsák végre).

A másodfokú ítélet (2007)

Az alperesek fellebbezése nyomán a Debreceni Ítélőtábla 2007. december 13-i ítélete megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését.[2] Az alperes érvelése szerint a CFCF nem volt jogosult közérdekű igényérvényesítésre, mert a jogsértéssel érintettek száma pontosan meghatározható volt.

Az Ítélőtábla a CFCF kereshetőségi joga tekintetében fenntartotta az elsőfokú bíróság ítéletét, nyomatékosítva, hogy a diszkriminációval érintett tanulók pontos száma (éppen a fluktuáció miatt) folyamatosan változik, ezért fennállnak a közérdekű igényérvényesítés feltételei.

A jogellenes elkülönítés vonatkozásában azonban megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését. Az Ítélőtábla szerint mindaddig nem állapítható meg az alperesek mulasztásban megnyilvánuló felelőssége, amíg a felperes meg nem határozza, hogy konkrétan mely intézkedések vezettek a roma gyerekek elkülönítéséhez. A másodfokú bíróság tehát arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogellenes elkülönítés kizárólag aktív magatartás és nem mulasztás eredménye lehet.

A Legfelsőbb Bíróság döntése (2008)

A Debreceni Ítélőtábla döntésével szemben a CFCF kezdeményezett felülvizsgálati eljárást. A CFCF indítványozta az Európai Bíróságnál előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését annak tisztázása érdekében, hogy a Faji egyenlőségi irányelv közvetlenül hatályosul-e. A magyar szabályozás ugyanis egészen a 2007. január 1-jével hatályba lépő módosításokig nem felelt meg az irányelvnek, s mivel a felperes keresetében 2004-ig visszamenőleg kérte a jogsértés megállapítását, a perbeli időszak jelentős részében az irányelv kimentési szabályaihoz képest lényegesen enyhébb szabályokról rendelkező Ebktv-ét kellett alkalmazni. A CFCF álláspontja szerint ezért a 2007-et megelőző időszak tekintetében a Faji irányelv közvetlen alkalmazása szükséges, tekintettel arra, hogy az Ebktv. ellentétes volt az uniós szabályozással. A Legfelsőbb Bíróság 2008. november 19-én hozott ítéletében elutasította a felperes előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére vonatkozó indítványát..[3] Hivatkozása szerint nem vitásan a jogvita alapjául szolgáló tényállás, azaz a hajdúhadházi cigány tanulók elkülönített oktatása már az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőzően is fennállott, ezért az az Európai Bíróságnak az Ynos kft. c. Varga János ügyben (C-302/04) hozott döntése alapján előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére a bíróságoknak nincs lehetősége a csatlakozást megelőzően kialakult jogsértéseket érintő ügyekben.

A Legfelsőbb Bíróság részben megváltoztatta a Debreceni Ítélőtábla ítéletét és tulajdonképpen az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletében tett megállapításokkal értett egyet. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor a jogkövetkezmények vonatkozásában az elsőfokú bíróságtól eltérő álláspontra helyezkedett: és mellőzte a jogsértés abbahagyásának határidejére vonatkozó rendelkezéseit.

 


[1] Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, 6.P.20.341/2006. (2007.05.02.)

[2] Debreceni Ítélőtábla, Pf. I. 20.361/2007/8. (2007.12.13.)

[3] Legfelsőbb Bíróság, Pfv. IV.20.936/2008/4. (2008.11.19.)

Jogi kifejezések: